Szeptember 26-án, hajnali négykor Fordót egy hagymázas álmából ébreszti Trufa: kelni kell, készül a reggeli, sietős a dolog, hogy időben induljanak.
Pufi, azaz Bögyös Fredegár ásítozva int búcsút az összeesküvőknek és a Gyűrűhordozónak a Nagykerítésen lévő bejáratnál.
"... az Erdő furcsa, az biztos. Minden porcikája valahogy nagyon eleven..." - mondja, és nem is sejti, mennyire eleven és rosszindulatú erdőbe lépnek be.
Ennek a közepén áll öreg Fűzfa apó ugyanis, aki egy minden hájjal megkent, mogorva, sötét-lelkű fűzfa. Minden gonoszság és gorombaság tőle ered az erdőben, és természetesen hőseink le is telepszenek a tövében egy kis szunyókálásra. Jó, legyünk tárgyilagosak, ezt is a vén fűz bocsájtja rájuk, mint ahogy igazából azt is ő intézi, hogy nála kössenek ki.
A hobbitkák szerencséjére éppen arra jár a GyU egyik legtitokzatosabb, legbolondabb alakja, Bombadil Toma. Toma, a hupizekés, sárgacsizmás "őrült" nyilvánvalóan valamiféle önnön mámorban fürdő, a végletekig vidám fickó.
Nehéz elképzelnem Tolkien mestert, amint épp ezt az alakot találja ki, pipázva, a vaskos tömörfa íróasztalnál üldögélve.
Szóval, Toma segít, Aranymagnak - a feleségének - is bemutatja őket erdei faházikójában. Aranymag minden fiú/férfi ősszerelme, aki puszta megjelenésével megbabonázza a hobbitokat.
Aztán a sok énelkés, meg pihengetés közepette történik egy megdöbbentő mozzanat is: Tomára nem hat a Gyűrű ereje, ezt ékesen bizonyítja, hogy a Gyűrűhordozó első szóra odaadja neki a Gyűrűt, majd amikor az felhúzza az ujjára, bizony Toma nem tűnik el. Ezen kívül Frodó nem tűnik el a szeme elől, amikor gyanakodva ő is felhúzza.
Szóval, számomra Toma egy nagy rejtély, amolyan kulcsfigurának gondoltam régebben. Mostanra úgy érzem, hogy inkább a reményt személyesíti meg a gonosszal vívott harcban: lám, van, aki képes dacolni ezzel a hatalmas erővel is.
Honap, azaz szeptember 28-án utazóink ismét slamasztikába kerülnek, és ismét csak külső segítség érkezik.
